Kimondom hangosan, csalódtam benned!
Bár tudom, a kimondott szavak fájnak.
Így leírva, még élesebbé lesznek,
És azt is tudom jól, hogy rád találnak.
Bizalmatlanságot vetett a kétely.
Életembe inkább nyugalom jöjjön,
Hisz barátság nem volt, nincs mit siratni,
Nincs minek halni, nincs, amit megöljön.
Úgy mutattad, mintha szerettél volna,
És én e kenetes hitedben éltem.
Elég okosan titkoltad előlem,
Hogy magadnak vágyod a fényt az égen.
Kibújtam elnyomó árnyékod alól,
Nem kell már kétes, mézes-mázos szavad.
Folyton azt mondtad, legyek alázatos,
De mindig előbbre tartottad magad.
Nálam hiába sírsz, vagy sopánkodol,
Bár másokat még simán megtévesztesz,
Vizsgáld néha a lelkiismereted,ezek után
De barátom nem lehetsz!